Maeterlinck: A kék madár
Azért azt valljuk be, hogy eddig csupa depresszív művet olvastunk. Hálistennek van a főiskolán Gyermekirodalom kurzusom, aminek a keretében csupa gyerek - és ifjúsági történeteket olvasok. A sok negatív világszemléletű életigazság után nagyon jól jönnek ezek a mesék, regények. Nos, mivel Maeterlinck Nobel-díjat kapott, ezért most itt is tudom A kék madarat tárgyalni.
Ki ne ismerné a boldogság kék madarának történetét? A két kisgyerek bolyongását, akik végül otthon lelik meg a madarat? Persze, hogy mindenki ismeri, úgyhogy én most csak egy vonulatot emelnék ki, az egyébként szimbólumoktól és másodlagos, harmadlagos jelentésektől hemzsegő műből.
Tyltyl és Mytyl útra kel, hogy meglelje a boldogságot, rengeteg kalandba, új helyzetbe kerülnek; majd végül hazatérnek, és itt lelik meg a kék madarat. Így vagyunk ezzel mi is: a nagy boldogságra várunk, életünk csúcspontjára, keressük mindenhol, csak épp a lábunk elé nem nézünk. A hétköznapok boldogságáról olyan könnyű megfeledkezni.
"A boldogság:... Hogy vannak-e odahaza boldogságok! De hát te kis boldogtalan, az otthonod úgy tele van Boldogsággal, hogy majd szétverik a kapukat és az ablakokat. Nevetünk, éneklünk, örömöt teremtünk, hogy majd szétnyomjuk a falakat és fölemeljük a tetőket, de hiába minden, te se nem látsz, se nem hallasz. Remélem, a jövőben megjön az eszed. Addig is azonban, szorítsd meg a kezét a legfontosabbaknak. Ha majd egyszer hazatérsz, ezek után könnyebben felismered őket."
Mert hát akárminek lehet örülni, és nem szabad hagyni , hogy a búskomor életfordulatok, helyzetek, emberek (vagy olvasmányok :D ) elvegyék a kedvünket a mindennapok örömeitől. Elvégre is... a világ mégiscsak szép. Még ha néha olyan nehéz is ezt elhinni :)
