A Facér Jimmy című filmben Jim egy depressziós, középkorú férfi. Szobájának falán csupa öngyilkos író és költő. Középen a kedvence, Hemingway. Egy nap Jim barátnője úgy határoz, hogy kihúzza barátját a gödörből. Első lépésként egy mosolyt ajándékoz Hemingway-nek.
Ezen a nyomon haladva azt vizsgáltam, hányszor fordul elő Hemingway műveiben a mosoly vagy a nevetés.
1. Az öreg halász és a tenger
75 oldalon 1x fordul elő a vidám, 1x a boldog és 2x a mosoly kifejezés.
-> A mosolygásból az egyik igazából nem a halászra vonatkozik: "Akkor aztán nem ér készületlenül, ha egyszer mégis rám mosolyog a szerencse."
-> A másik három kifejezés már valóban Santiagóra vonatkozik.
- "Boldog volt, hogy megint érzi a zsinór finom feszülését."
Az egész műben csak ekkor használja a boldog szót. Nem akkor, mikor kifogja a nagy halat, mikor diadalmaskodik; hanem miközben halászik. Mikor a dolgát végzi. Mikor azt teheti, amit egész életében szeretett, és amire rendeltetett az élete. "Te arra születtél, hogy halász legyél." (ugyanez a gondolat A Kilimandzsáró havában: "Mindnyájan arra születtünk, amit csinálunk.").
A boldogság nem egy kiemelkedő, sikerhez köthető pillanat, hanem maga az a folyamat, mikor azt csinálhatod, amire születtél.
- "Minden öreg volt rajta, csak a szeme nem, mert a szemepárja vidám volt és törhetetlen,s olyan kék, akár a tenger."
Elég nagy klisé a lélek tükre a szem, de hát erről van szó. Az első pontban foglaltak után azt hiszem, ez egyértelmű. A szempár azért vidám, és azért nem öreg, mert a tenger van benne, vagyis az, ami a halász életét determinálta.
- "Az öreg kinyitotta szemét, és eltartott egy-két másodpercig, amíg felocsúdott távoli utazásából. Aztán elmosolyodott."
A másik mosolygás ébredés után történik. Santiago álmaiban Afrikát látja a parton lépdelő oroszlánokkal, ami a gyermekkorára emlékezteti. A halász idős korára visszatér egyfajta gyermeki állapothoz. Álmai is ezt mutatják, ill. az is, hogy újra magában beszél. Persze ez lehet a magánytól is, meg attól is, hogy megzavarodott már az elméje; de szerintem arról van szó, hogy visszatért a gyerekekre jellemző egocentrikus beszéd.A halas kaland során Santiago egyszer sem álmodik az oroszlánokról. Csak a mű végén, a közelgő vég pillanatában. Az álom lehet a gyerekkor, s egyben a halál szimbóluma. És egy ilyen álom után mosolyodik el ébredéskor.
Még azon gondolkodtam el, hogy megnyugvást talál-e a végén az öreg. Mert egyrészt teljesítette feladatát, utoljára igazán nagy halat fogott, majd visszatért a kunyhójába, a fiúhoz, akit szeret. De el is vesztette a zsákmányt, és még az utolsó oldalakon is ezeket mondja: "Legyőztek... Alaposan legyőztek... Nekem nincs szerencsém. Már elhagyott a szerencse örökre."
Szeretném azt hinni, hogy végső álmával "rájött", hogy nem számít, hogy elvesztette a halat, vagy hogy eljárt felette az idő. De egyáltalán nem biztos, hogy a mosolytalan Hemingway is így gondolja.