A mosoly-statisztika szerint tehát Hemingway nagyon komoly író. Én nem szeretem azokat, akik túl komolyan veszik magukat, és Nagy Szavakat a számba rágva akarnak beavatni Az Élet Nagy Rejtelmeibe. Fujj. De Hemingway tetszett. Nem is értettem a dolgot.
Annyira távol áll tőlem egész világa: férfias, kemény, rideg, durva, néha nélkülöző. Süt róla a szükségszerűség. Sok gondolat, kevés párbeszéd (emlékeztet Kim Ki-duk filmjeire). Olyan igazán egyetemes, kicsit nekem népmesés (főleg Az öreg halász és a tenger). Talán ezért a Nobel-díj. A halászút az élet metaforája?
Raszkolnyikov jutott eszembe Az öreg halász Santiagojáról (mondjuk elég sokszor jut ő eszembe, szóval ez nem túl meglepő). A határait feszegető, mindenáron bizonyítani akaró ember. De Santiago valahogy nagyobb: a létfenntartásért küzd. Az embert nem lehet legyőzni, de ha győzelme eredményét megeszik a cápák, akkor ebben az esetben sem ér sokat a győzelem.
A mi időnkben című novellafüzérében is sokszor horgásznak. Afrikában pedig vadásznak. Az állandó téma: harmónia és küzdelem a természettel? Talán ez az élet? Mindenesetre úgy érzem (az életrajz behatóbb tanulmányozása nélkül lehet, hogy helytelenül), Hemingwaynek ez volt élete központi problémája.
Capa képe az íróról és fiáról. Jellemző.
És egy részlet a Valami véget ér-ből:
-Unom a dolgot.
Nem mert Marjorie-ra nézni. Aztán mégis ránézett. A lány ott ült háttal feléje. A hátát nézte.
- Unom a dolgot. Az egészet.
A lány nem szólt. Nick folytatta:
-Úgy érzem, mintha mindent megevett volna bennem a fene. Nem tudom, Marge. Nem tudom, mit mondjak.
Egyre a hátát nézte.
-Unod a szerelmet?
-Igen.
