Albert Camus: Közöny
„Az ember és terve azonosak, és az ember csak annyiban él, amennyiben megvalósítja önmagát, tehát semmi más, mint cselekvéseinek együttese, semmi más, mint az élete.”
Sartre: Exisztencializmus
Többször is megváltozott a véleményem a főszereplőről, miközben a Közönyt olvastam. Először sajnáltam azért, mert semmi nem volt fontos neki. Élte az életét különösebb érzelmek nélkül, a test ingereit és szükségleteit követve sodródott. De mindemellett tette a dolgát. Bár azt nem értette, a többi ember miért tulajdonít olyan nagy jelentőséget többnyire színlelt érzelmeknek, helyzeteknek, kiváltságoknak és előítéleteknek.
Egy napon aztán nem bírta elviselni a tűző napot, ezért megölt valakit. Valami egészen fura dolog történt vele, végeredményben megint testi kényelmetlensége miatt. Nem is értette, mi ennek a jelentősége, mivel számára az élet nem bírt különösebb értékkel. Közönyös maradt a mások életével szemben is, nem érezte a felelősséget.
A per során azonban minden megváltozott. Egyre szimpatikusabb figura lett számomra: elkezdett érezni, vágyni, emlékezni. Hálás volt a mellette tanúskodóknak. Dédelgette elveszett élete emlékeit. Megint a kontraszt az érdekes: az ügyész undorító hivatástudata nekem még a közönynél is ellenszenvesebb. Az ügy látszólag egyszerű, de ő addig csűri-csavarja, míg „egy rendes ember mindennapos vonásai irtózatos vádakká válnak egy megrögzött bűnösben.” A gyilkosság előtt pedig annyi volt csupán a bűne, hogy nem szeretett alakoskodni.
Meursault a halál előtt döbben rá, hogy a közöny ellenére, vagy éppen azért, nagyon boldog élete volt. Egyáltalán, van-e olyan eset, amelyben a halálbüntetés jogos lehet? Milyen megváltoztathatatlan dolgokra hivatkozva engedi meg magának a társadalom azt a luxust, hogy ő is gyilkossá váljék? Azt hiszem, értem az ügyész félelmeit: a közöny anarchia, el kell tiporni, mert veszélyezteti a közmegegyezést.
Meursault az abszurd ember, aki tud és nem remél. Akire az jellemző, „hogy nem hisz a dolgok mélyebb értelmében.”
„Az abszurd nem old, hanem köt. A ’mindent szabad’ nem azt jelenti, hogy semmi sem tilos… Nem javallja a bűnt, csak ismét fölöslegessé teszi a lelkiismeret-furdalást. S ha minden élmény közömbös, a kötelességteljesítés is éppoly indokolt, mint bármi más.” - mondja Camus a Sziszüphosz mítoszában.
Meursault Camus filozófiájának példafigurája?
