Camus: A bukás
"Egy mondat is elégséges lesz, hogy jellemezze a modern embert: bujálkodott és újságokat falt."
A ma embere életének minden percében védi magát. Vastag páncélt hord, vagy álarcot fest magának, hogy sértetlen maradjon. Legtökéletesebb eszköz ebben a közöny és a felejtés. A számunkra kínos élményeket jó mélyre süllyesztjük tudatunkban, elfojtjuk vagy elnyomjuk őket; mígnem teljesen kikerülnek hétköznapjainkból. Igen ám, de mi lesz az álmainkkal, kalandozó gondolatainkkal, a lelkiismeretünkkel ?
A bukás főhőse az elbeszélés elején a közöny, a hiúság, a képmutatás tökéletes, sikeres, társadalmilag elismert, nők által bálványozott embere. Ártatlanokat véd, vakokon segít, feláldozza magát, mindezt persze nem azért, mert valóban jó ember, hanem mert a jó szerepében tetszeleg (így van ez mindannyiunkkal, ha jól a lelkünk mélyére nézünk, és őszinték vagyunk).
Ám egy éjjel különös nevetést hall, tiszta, békés kacajt. Majd nem sokkal ezután hagyja, hogy egy lány belevesse magát a folyóba. Nem fut segítségért, nem ugrik utána. Odébbáll és próbálja elfelejteni a történteket.
Természetesen nem sikerül korábbi életét folytatnia, bizonytalan lesz, nem bízik magában, és az emberek megbecsülését is elveszti. Ezért inkább nyíltan felvállalja, hogy képmutató, és a hozzá betérőknek Megváltó módjára prédikál és vezekel, természetesen nem őszintén. Mert célja, hogy a szerencsétlen újságolvasók és bujálkodók sirámait hallgatva felülkerekedjen és uralkodjon rajtuk, hiszen ők nincsenek tisztában saját képmutatásukkal,míg ő igen.
Eléri ezt a célját, lehetne szabad, elégedett, boldog. De ő mégis néhanapján hallja azt a bizonyos nevetést.
Erről Kundera jutott eszembe, éppen A nevetés és felejtés könyve. Ezt írja a kétféle nevetés közül az egyikről, ez az, amit szerintem főhősünk is hall :
"Amikor az angyal először hallotta az ördög nevetését, megdöbbent... jól tudta, hogy ez a nevetés Isten ellen és Isten művének ellen irányul. Tudta, hogy gyorsan reagálnia kell valahogy, de védtelennek és gyengének érezte magát. Mivel semmi se jutott eszébe, utánozni kezdte ellenfelét. Kinyitotta a száját, és hangskálájának magasabb fekvéseiben szaggatott, akadozó hangot hallatott... és ellenkező értelmet adott neki: ellentétben az ördög nevetésével, amely a dolgok értelmetlenségére mutatott rá, az angyal kiáltozása örülni akart annak, hogy milyen okosan van elrendezve, milyen jól van kigondolva a világ, hogy milyen szép, jó, és ésszerű benne minden."
Nemcsak a nevetést hallja, de azt is kívánja, bár azon az éjen kimentette volna a fekete ruhás lányt. Bár ne nyílt volna ki a szeme, és az öntudatlan képmutatók elégedett életét élhetné. És amszterdami magányában, falán A feddhetetlen bírákkal a bűntetésére vár.
(De persze ez is csak képmutatás :) )
