A rút luk

Irodalmi Nobel-díjasokhoz szólunk hozzá. Nem szakszerű elemzés, nem átfogó életrajz, csak a mi észrevételeink :)

Irodalmi Nobel-díjasok

Tőlük olvastunk eddig

Mi vagyunk...

Új hozzászólások

  • Minotaur: "– És ez neked kevés?! Mit akarsz?! A pénzedért szeresselek? Vagy azért a hófehér szűzi lelkedért?... (2009.09.29. 13:28) Sötét titkaink
  • Minotaur: Nem mintha egyetértenék a fenti amúgy igencsak feminista általánosítással, de biztos nagy élmény v... (2009.09.17. 23:56) Nem Tess d'Urberville... hálistennek :)
  • Kalap26: Jó volt a könyv... :) (2009.08.20. 18:26) A magányos Barabás
  • Ysteee: úgy néz ki ez a kép, mint "csubakka" :) (2009.08.20. 18:21) Hemingway mosolya

Mi az a rút luk?!

Csak ha végképp nem jöttél rá... Katt ide!

Boldogtalan művészek

2011.10.13. 11:17 | C.B. | Szólj hozzá!

Hermann Hesse: Gertrud

 Huszonkét éves volt Hesse, mikor a Gertrudot írta. Korai mű, tele életrajzi elemekkel, saját bőrén megtapasztalt élményekkel (pl. néhány évvel korábban ő is revolverrel kísérelt meg öngyilkosságot, ahogy a főhős is tervezi). De emellett minden megvan benne, ami a későbbi „tipikus” Hesse-regényekre jellemző, például az archetípusok, az ellentétekre épülő struktúra.

 

Két művészkarakter életútjával ismerkedhetünk meg: az extrovertált és az introvertált személyiséggel. A fiatalkori meggondolatlansága miatt sántító zeneszerző áll az egyik oldalon, a nőfaló énekes a másikon. Mindketten zseniálisak a maguk módján. Úgy tűnik nekem, Hesse számára a regény célja nem más volt, mint bemutatni, hogy ez a zsenialitás, a művészi alkotóerő csakis a boldogtalanságból, a beteljesületlenségből származhat. A zeneszerző soha nem tett volna szert hírnévre, ha elpuhultan élvezi az életét, ha szerelme viszonzásra talál, ha apja nem hal meg hirtelen korán. Viszont az énekes mindannak birtokában van, amire a komponista csak vágyik: egészség, szerelem, nők. Mégis egész életében melankolikus marad, iszik, majd végül öngyilkos lesz.

És mi a szerepe mindebben Gertrudnak? Ő a katalizátora az eseményeknek, a tökéletes szépség, a finom tehetség, a Nő. Akibe mindkét férfi szerelmes. Akit viszont csak az egyik kaphat meg. A zeneszerző azért szenved, mert nem lett az övé, az énekes pedig azért, mert nem tudja boldoggá tenni, sőt elviselhetetlen személyiségével beteggé teszi. S persze mindeközben szerelemből és szenvedésből születnek a szebbnél szebb zenék, a jobbnál jobb előadások.

A végén pedig elmélkedhetünk: vajon tényleg nem létezik boldog művész? Mesterművek valóban csak nyomás alatt születhetnek? Kicsit még a 19. század érződik Hesse regényében, Goethe és az ifjú Werther szenvedésének öröksége. Nem gondolnám, hogy a feltett kérdésekre csak Hesse válaszai lennének helyesek. Azonban azzal egyetértek, hogy heves érzelmi tapasztalatok nélkül nem lehet igazán nagy „művészetet csinálni”. De ezeknek az érzéseknek nem kell mindenképpen és mindenáron negatívnak lenni.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arutluk.blog.hu/api/trackback/id/tr723299512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Címkék: hesse