O'Neill: Hosszú út az éjszakába
Már több mint 5 éve (te jó ég...), hogy C.B.-vel megnéztük a József Attila Színházban O'Neill eme darabját. Rám akkora hatást tett, hogy hazaérve egyből írtam egy novellát Edmundról. Arról a pillanatáról, mikor a tengeren megéli a tökéletes szabadságot, a teljes feloldódást valami nagyobb és gyönyörűbb érzésben, mint amit addig valaha is ismert. (Ezek még azok a boldogult idők voltak, mikor rendszeresen írtam novellákat...)
Hadd írjak most is Edmundról, egyrészt azért, mert az eddigi drámás posztjaimban már boncolgattam azokat a kérdéseket, amiket ez a darab is tárgyal; másrészt, mert nemcsak a színházban, de a könyvben is a legkisebb fiú fogott meg a leginkább.
Szegény Edmund az, akin a családban összegyűlt összes nyavalya ostora csattan. Már a születését sem kívánták: csak azért fogant meg, hogy az anya egy korábbi halott kisfiának emlékét felejtse. Edmund születésekor gondok támadtak, a zsugori apa pedig nem kívánt drága orvost fizetni, ezért valami kókler nagy adag morfiummal kezelte Mary-t: a nő innentől kezdett el lefelé csúszni a lejtőn. Edmund tehát jogosan teszi fel magában, hogyha ő nem születik meg, akkor imádott édesanyja nem lett volna morfinista, nem kergette volna alkoholizmusba a család többi tagját, az élet szép és jó lett volna. Persze ez nem így van, a gondok itt mélyen a lelkek ágas-bogas hálójában rejtőznek, nem lehet ráfogni egy dologra az élet rosszul alakulását.
Edmund a család ütközőpontja is egyben, aki próbál megfelelni mindenkinek. Anyját rajongásig szereti, bátyját utánozza, cserébe viszont az anya nem egyértelmű szeretetét, és a bátyj burkolt irigységét kapja. Ebből a kavalkádból az új költészethez menekül, a dekadens művészet nagy hirdetője lesz, megjár több országot, tengeri matróznak is beáll. Egy teliholdas éjszakán, a hajó orrában fekve, ilyen pillanatot él át:
"Megrészegedtem ennek az egésznek a szépségétől, a dallamától, a ritmusától, és egy pillanatra elveszítettem magamat - hirtelen elveszítettem az életemet. Megszabadultam! Beleolvadtam a tengerbe, a fehér vitorla voltam és felcsapó tajték, szépség és ritmus voltam, én voltam a holdfény és a hajó és a csillagokkal pislákoló, magas ég. Hozzátartoztam, múlt nélkül és jövendő nélkül, hozzátartoztam a békéhez és az egységhez és a vad örömhöz, hozzátartoztam valamihez, ami nagyobb az én saját életemnél, vagy az Ember életénél, nagyobb magánál az Életnél!"
A legjobb persze az az egészben, hogy minden probléma manifesztálódásaként ő lesz halálos beteg. Nem ártatlan ő sem ebben, hisz életében pózokat játszott meg, és végső soron ő is alkoholista. De ebben a családban már mindenki a saját függőségének bűvkörében él, Edmund élete senkit nem izgat. Hát így járt a mesebeli legkisebb fiú.
