Harold Pinter: Az étellift
Nos, miután elolvastam, a következőket gondoltam:
Komolyan nem értem.
Komolyan nem látom, mi értelme az egésznek.
Aztán megnéztem a Radikális Szabadidő Színház előadásában.
És rájöttem, hogy rossz hozzáállással közelítettem Pinter darabjaihoz. Ezek, főleg amiket én olvastam (A csönd és A gondnok) talán tényleg olyan darabok, amiket inkább nézni kell és nem olvasni. A helytelen hozzáállás a komolyságomban rejlett. Nagyon tragikus, nagyon antiintellektuális, a modern élet kiúttalansága, blablabla… És ezektől a szavaktól, amiket ráerőltettem az olvasottakra, valami nagyobb durranást vártam, valami mély megrázkódtatást. Na ezt nem kaptam. De mikor láttam előadásként, kaptam abszurd humort és valami olyan homályos érzést, hogy ennek talán mégis van értelme.
Nem lehet ép ésszel túlélni a gyilkolást. És amikor már gondolkodni kezd egy bérgyilkos, az egyenes út a halálba. Mindegy miről gondolkodik, egy kifejezés (mint a feltenni a teát) helyes használatáról, vagy arról, milyen könnyen szétlőhetők a nők, előbb-utóbb eljut addig a kérdésig, hogy miért csinálja amit csinál, és a tettei helyesek-e. Előbb a szavak helyes használatát kell kitalálni, aztán a cselekedetekét. De eddig már nem jut el: ő is éppen ugyanúgy végzi, mint az áldozatai. Azt hiszem ő is egy tipikusan öntudatlan szereplő, szegényke.
„Micsoda csönd. Én vagyok? Hallgatok vagy beszélek? Honnan tudjam? Tudhatok-e ilyesmit egyáltalán? Nekem senki sem magyarázott el semmit.” Részlet A csönd-ből.
(Ja igen, és ajánlom a RSZSZ-t mindenkinek: http://egyetemiszinpad.blogspot.com/ :D)
