A rút luk

Irodalmi Nobel-díjasokhoz szólunk hozzá. Nem szakszerű elemzés, nem átfogó életrajz, csak a mi észrevételeink :)

Irodalmi Nobel-díjasok

Tőlük olvastunk eddig

Mi vagyunk...

Új hozzászólások

  • Minotaur: "– És ez neked kevés?! Mit akarsz?! A pénzedért szeresselek? Vagy azért a hófehér szűzi lelkedért?... (2009.09.29. 13:28) Sötét titkaink
  • Minotaur: Nem mintha egyetértenék a fenti amúgy igencsak feminista általánosítással, de biztos nagy élmény v... (2009.09.17. 23:56) Nem Tess d'Urberville... hálistennek :)
  • Kalap26: Jó volt a könyv... :) (2009.08.20. 18:26) A magányos Barabás
  • Ysteee: úgy néz ki ez a kép, mint "csubakka" :) (2009.08.20. 18:21) Hemingway mosolya

Mi az a rút luk?!

Csak ha végképp nem jöttél rá... Katt ide!

Sötét titkaink

2009.09.27. 20:08 | Fereste | 1 komment

Harold Pinter: Porrá leszel

Mindenki átél tragédiákat az életében. Olyanokat, amikre borzadva gondolunk vissza, ha egyáltalán. Amik olyan sötét lyukakat lőnek a lelkünkbe, amiket nem lehet összevarni. De különös módon mégsem halunk bele sebeinkbe. Szép ruhát öltünk, és eltakarjuk a foltos, szakadt alsóneműt.

Rebecca a második világháborúban fogolytáborba küldött anya, akinek csecsemőjét a karjából ragadták el. Akinek szenvedélyes, erőszakos szeretője valószínűleg épp egy ilyen náci katona volt. Hogy túlélje ezeket a szörnyűségeket, inkább elfelejtett mindent: nem, neki nem volt gyermeke, nem volt szeretője, nem szólította őt senki kedvesének. Sötét titkait mélyre zárta, jól lelakatolta, hogy senki, még ő maga se tudjon róluk.

Most van egy szerelme, Devlin, akinek végre igazán megnyílna. Hisz hogy is lehetne titkolózva igaz kapcsolatokra találni? De olyan nehezen megy ez a kitárulkozás: hogyan értesd meg a borzalmaidat, a te múltad borzalmait valakivel, aki a jelened része, akinek semmi köze a tragédiádhoz?
A zárat nem is tudja senki felnyitni, csak az a náci katona, aki csecsemőket tépett ki az asszonyok kezéből: amikor Devlin úgy szerette Rebeccát, olyan gyengéden erőszakosan, mint a volt szerető; akkor mondott el a nő mindent.

Mikor így rászabadítjuk valakire személyes szörnyeinket, azt gondolnánk, most elrémisztjük a szerettünket, hisz úgysem fog minket megérteni. Csakhogy ez nem értés kérdése. Egymás múltját el kell fogadnunk, mást nem tehetünk. Összetartani nem az "értés", hanem az irreális vonzalmak, a megmagyarázhatatlan, kis semmiségeknek tűnő apróságok fognak.

Rebecca: "Porból vétettél..."
Devlin: "Porrá leszel..."
Rebecca:"Ha nem a nő..."
Devlin:"A whisky visz el..."
          Mindig tudtam, hogy szeretsz.
Rebecca: Miért?
Devlin: Mert ugyanazok a kedvenc számaid, mint nekem.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://arutluk.blog.hu/api/trackback/id/tr531411338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Minotaur 2009.09.29. 13:28:57

"– És ez neked kevés?! Mit akarsz?! A pénzedért szeresselek? Vagy azért a hófehér szűzi lelkedért? Értsd meg már végre, te szent víziló, amióta az emberiség – vesztére – társadalomba szerveződött, a hülye előítéletektől, az, álszent erkölcstől, a hazug eszméktől, teljesen elfelejtettük a lényeget, az alapvető biológiai törvényeket; hát lehet valami fontosabb annál, hogy szeretjük egymás szagát?"

(Sötét lyukat nem vájni szokás...? Csak kérdezem :D)
Címkék: pinter