William Butler Yeats: Lent, a fűzfakertek alján
Down by the salley gardens
Szabó Lőrinc fordítása
Lent, a fűzfakertek alján, találtam a kedvesemet;
Kis lába a füzesben fehéren lépegetett.
Vegyem úgy a szerelmet, mondta, ahogy a rügyet a fa;
De én, fiatal és bolond szív, azt mondtam: nincs igaza.
A folyóparton álltunk, körülöttünk a rét;
Támaszkodó vállamra tette fehér kezét.
Vegyem úgy az életet, mint a füvet a parti homok –
De szívem fiatal s bolond volt, és most folyton sírok.
Annyira jó volt ezt olvasni, tele lettem nosztalgiával. :-) Mikor kamasz voltam, én is ilyen komolyan vettem mindent: szerelmet, életet, halált. Talán így van ezzel mindenki. És ezért sírtunk akkoriban sokat. Mióta jobb dolgom is van annál, minthogy sírjak naphosszat, kevésbé veszem komolyan a dolgokat. És így annyival könnyebb és szebb minden. Persze attól még messze vagyok, hogy olyan természetességgel éljek meg mindent, mint a fehérlábú lányka mondja, de törekszem rá. Talán ez a kulcsa a lelkibéke meglelésének. ;-)
Szóval szép ez a vers, könnyed, de mégis fontos. Találjuk meg az élet apró szépségeit. Egyébként ezt a verset akár Sillanpää Siljája is énekelgethetné, miközben tehenet fej. Éppen ő az, aki egész életét olyan természetességgel élte le, hogy csak csodálkozni lehet rajta. Minden érzelme ott visszhangzott a természetben, és fordítva, az ő fehér lelke a világ apró rezzenéseit visszahangozta. És talán a fiú, aki a verset írta, éppen az, aki elhagyta őt. És később keservesen megbánta, hogy azon a nyári reggelen nem vette úgy az életet, mint a füvet a parti homok. Szeretnék hinni benne, hogy így lehetett.