A rút luk

Irodalmi Nobel-díjasokhoz szólunk hozzá. Nem szakszerű elemzés, nem átfogó életrajz, csak a mi észrevételeink :)

Irodalmi Nobel-díjasok

Tőlük olvastunk eddig

Mi vagyunk...

Új hozzászólások

  • Minotaur: "– És ez neked kevés?! Mit akarsz?! A pénzedért szeresselek? Vagy azért a hófehér szűzi lelkedért?... (2009.09.29. 13:28) Sötét titkaink
  • Minotaur: Nem mintha egyetértenék a fenti amúgy igencsak feminista általánosítással, de biztos nagy élmény v... (2009.09.17. 23:56) Nem Tess d'Urberville... hálistennek :)
  • Kalap26: Jó volt a könyv... :) (2009.08.20. 18:26) A magányos Barabás
  • Ysteee: úgy néz ki ez a kép, mint "csubakka" :) (2009.08.20. 18:21) Hemingway mosolya

Mi az a rút luk?!

Csak ha végképp nem jöttél rá... Katt ide!

"Mindenki kiváltságos helyzetben van"

2009.09.05. 16:21 | C.B. | Szólj hozzá!

Albert Camus: Közöny

„Az ember és terve azonosak, és az ember csak annyiban él, amennyiben megvalósítja önmagát, tehát semmi más, mint cselekvéseinek együttese, semmi más, mint az élete.”

Sartre: Exisztencializmus

Többször is megváltozott a véleményem a főszereplőről, miközben a Közönyt olvastam. Először sajnáltam azért, mert semmi nem volt fontos neki. Élte az életét különösebb érzelmek nélkül, a test ingereit és szükségleteit követve sodródott. De mindemellett tette a dolgát. Bár azt nem értette, a többi ember miért tulajdonít olyan nagy jelentőséget többnyire színlelt érzelmeknek, helyzeteknek, kiváltságoknak és előítéleteknek.

Egy napon aztán nem bírta elviselni a tűző napot, ezért megölt valakit. Valami egészen fura dolog történt vele, végeredményben megint testi kényelmetlensége miatt. Nem is értette, mi ennek a jelentősége, mivel számára az élet nem bírt különösebb értékkel. Közönyös maradt a mások életével szemben is, nem érezte a felelősséget.

A per során azonban minden megváltozott. Egyre szimpatikusabb figura lett számomra: elkezdett érezni, vágyni, emlékezni. Hálás volt a mellette tanúskodóknak. Dédelgette elveszett élete emlékeit. Megint a kontraszt az érdekes: az ügyész undorító hivatástudata nekem még a közönynél is ellenszenvesebb. Az ügy látszólag egyszerű, de ő addig csűri-csavarja, míg „egy rendes ember mindennapos vonásai irtózatos vádakká válnak egy megrögzött bűnösben.” A gyilkosság előtt pedig annyi volt csupán a bűne, hogy nem szeretett alakoskodni.

Meursault a halál előtt döbben rá, hogy a közöny ellenére, vagy éppen azért, nagyon boldog élete volt. Egyáltalán, van-e olyan eset, amelyben a halálbüntetés jogos lehet? Milyen megváltoztathatatlan dolgokra hivatkozva engedi meg magának a társadalom azt a luxust, hogy ő is gyilkossá váljék? Azt hiszem, értem az ügyész félelmeit: a közöny anarchia, el kell tiporni, mert veszélyezteti a közmegegyezést.

Meursault az abszurd ember, aki tud és nem remél. Akire az jellemző, „hogy nem hisz a dolgok mélyebb értelmében.”

„Az abszurd nem old, hanem köt. A ’mindent szabad’ nem azt jelenti, hogy semmi sem tilos… Nem javallja a bűnt, csak ismét fölöslegessé teszi a lelkiismeret-furdalást. S ha minden élmény közömbös, a kötelességteljesítés is éppoly indokolt, mint bármi más.” - mondja Camus a Sziszüphosz mítoszában.

Meursault Camus filozófiájának példafigurája?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arutluk.blog.hu/api/trackback/id/tr921362144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Címkék: camus