Camus: Pestis
Ez a regény pontos, részletes, naturalisztikus leírása az emberi szenvedésnek. Kínos részletességgel előadott kórtörténet.
Camus szereplői mindig férfiak. Mintha ők képviselnék az emberiségnek azt a részét, ami ilyen borzalmakat átél és gondolkodik rajta. A nők csak átvonulnak, mellékszerepelnek: házvezetőnők, anyák, vágyott távoli szerelmek. Mindez nem zavaró, inkább mélyen megrendítő: mintha az író csak olyan dolgokat akarna leírni, amit ő valóban átélt, vagy át tudna élni. Az egész mintha arról szólna: mi tükröződik a férfiak elméjében a világból; hogyan döntenek ezek a férfiak egy hosszú hónapokon keresztül pusztító szerencsétlenségben. A fanatikus keresztény pap itt elbukik. Hiszen hogyan is lehetne isteni egy olyan világ, ahol szörnyű kínok közt szenvednek ki a gyerekek?
Az orvos, Rieux a történet hőse, aki nem akart szent lenni, csak gyógyítani. Ő írta a krónikát, hogy „egyszerűen elmondja azt, amit csapások idején tanul az ember, azt, hogy az emberekben több a csodálnivaló, mint a megvetnivaló.” A békét csak az együttérzés hozhatja el, és a küzdelem a halál ellen, még akkor is, ha nincs értelme, még egyéni boldogságunk ellenére is.
Az abszurd emberek harca a túlélésért a terror iszonyatában. A pestis minden kollektív borzalom szimbóluma.
