G.B.Shaw: Szent Johanna
Naiv történelmi dráma. Jeanne d’Arc, mint a nacionalizmus és s protestantizmus előfutára. Újabb emberfeletti hősnő. Ő is egyszerű lány, nem ért a szavak csűréséhez-csavarásához, nem érti, az inkvizíció mit akar tőle. Mellette minden emberi akadékoskodás hihetetlenül nevetségesen hat. Nevetséges a tehetetlen, pénztelen dauphin, a morcona katonák, a mindentudó egyházi doktorok. Bájos bátorságával új világot teremt.
„Hát minden emberöltőben új Krisztusoknak kell kínhalált halniuk, hogy megváltsák azokat, akiknek nincs képzelőtehetségük?”
Azonban mikor az kerül szóba, vajon ha visszatérne az emberek közé, akik halála után imádni kezdik és szentként tisztelik, a válasz nem kétséges: újra megégetnék.
„Istenem, Istenem, aki a mindenséget megteremtetted; ez a te szép földi világod mikor fogadja már be a te szentjeidet?”
Azokat, akik újat hoznak a világba, mindig gyanakodva nézik. A maga korában Johanna éppen olyan modern nő volt, mint később Vivie és Eliza. Előrébb lendítették a történelem menetét. Van egy halvány gondolatom: Shaw legismertebb művei füzért alkotnak. Egy-egy nőről szólnak ezek a drámák, akikről érdemes a világot formáló férfiak mellett megemlékezni. Shaw valójában az egyenjogúság nagy filozófusa. És éppen az a szép ebben, hogy eszméit éppen olyan jól kifejezheti egy ismert nő sorsán keresztül, mint egy-egy példaértékű ismeretlen alak megformálásával.
Kicsit patetikusra sikerült a végén, ezer bocsánat érte, csak az az igazság, hogy én is meghatódtam ;-)
