„El sem tudod képzelni, milyen veszettül izgató kézbe venni egy emberi lényt és gyúrni belőle egy másikat, egy egész másikat – pusztán azzal, hogy újra tanítjuk beszélni! Ez azt jelenti, hogy áthidaljuk a legtátongóbb űrt, ami elválasztja egymástól a társadalmi osztályokat és a lelkeket!”
G.B.Shaw: Pygmalion
Nagy kísérlet a 20. század elején, mely bebizonyítja a születési előjogok nevetségességét, hiszen mindez csak a látszaton, a tanult viselkedésen és a beszédhelyességen múlik. Egy rongyos és primitív virágáruslányból kifinomult hercegnőt farag egy nyelvészprofesszor és műkedvelő barátja. Persze mindez nem sikerülne, ha a lány természetétől fogva nem lenne tehetséges és tanulékony. A két férfi így viszont rendkívüli élvezetet talál az „emberfaragásban”. Igazi Hamupipőke-sztori.
„Tulajdonképpen nem abban van különbség, hogy az ember hogy viselkedik, hanem hogy az emberrel hogy viselkednek.”
Liza saját bevallása szerint nem a tanulás tette hercegnővé, hanem a műkedvelő ezredes kedvessége. Hiszen „minden lánynak joga van ahhoz, hogy szeressék.” Persze a nyelvészprofesszor képtelen arra a szeretetre, melyet az újdonsült hercegnő igényelne. A meghunyászkodó, odaadó szerelemre. Ezért a kedves kis pénztelen nemesifjúhoz megy feleségül. Nem viszi többé a professzor után az elhagyott házipapucsot.
„Freddy nem hülye. Lehet, hogy gyenge és jelentéktelen, de vágyik rám, és valószínűleg boldogabbá fog tenni, mint egy bölcs, aki folyton kínoz engem.”
Azután persze boldogulnak, mint a tündérmesében. A végén Shaw a színdarabtól függetlenül hosszú eszmefuttatást közöl arról, hogy két erős és intelligens ember nem élhet békességben együtt, mert az erős a gyengéhez, a gyenge az erőshöz vonzódik, a két tehetség megfojtaná egymást. Higgins csodálatos nőt faragott a kis koszos, nyomorgó virágáruslányból. Kacérkodnak egymással, de marják is egymást. Liza sosem bírná elviselni, hogy a tanár számára ő csak második lehet a tudomány mögött, hogy abban a néha vágyott, soha meg nem valósuló kapcsolatban ő lenne a gyengébb fél.
„Galatea sohasem szereti Pygmaliont mindenestül: a mester elviselhetetlenül isteni.”