A rút luk

Irodalmi Nobel-díjasokhoz szólunk hozzá. Nem szakszerű elemzés, nem átfogó életrajz, csak a mi észrevételeink :)

Irodalmi Nobel-díjasok

Tőlük olvastunk eddig

Mi vagyunk...

Új hozzászólások

  • Minotaur: "– És ez neked kevés?! Mit akarsz?! A pénzedért szeresselek? Vagy azért a hófehér szűzi lelkedért?... (2009.09.29. 13:28) Sötét titkaink
  • Minotaur: Nem mintha egyetértenék a fenti amúgy igencsak feminista általánosítással, de biztos nagy élmény v... (2009.09.17. 23:56) Nem Tess d'Urberville... hálistennek :)
  • Kalap26: Jó volt a könyv... :) (2009.08.20. 18:26) A magányos Barabás
  • Ysteee: úgy néz ki ez a kép, mint "csubakka" :) (2009.08.20. 18:21) Hemingway mosolya

Mi az a rút luk?!

Csak ha végképp nem jöttél rá... Katt ide!

Bibliai történet más szempontból

2009.08.20. 13:34 | C.B. | Szólj hozzá!

(Lagerkvist: Barabás)

Most következett be az a pillanat, hogy ugyanarról fogok írni, de teljesen másképp értelmezem. Számomra Barabás a finomlelkűvé vált rablóvezér, aki vívódik a hit kérdéseivel.

Az egzisztencialisták öntudatlan előfutára. A Nagy Találkozás (Jézussal és a halállal) mélységes közönyt ébresztett benne az élettel, eddigi életével szemben. Minden megszokott eltávolodik tőle: még a kedvesen megtűrt, gondoskodó „dagadt nővel” sem szeretkezik többé szívesen. Maga elé mered és agyal.

 Ő az eddig elhanyagolt főszereplő, akiért szó szerint meghalt a megváltó. Ez a tudat, ez a teher teljesen más emberré teszi. Mindig szerettem a „történelem a vesztesek, a kiátkozottak szeméből” történeteket. Egyszer valaki Júdást is megpróbálhatná életre varázsolni egy regényben (persze a Jézus Krisztus szupersztár se volt rossz...).

 Maga a történet behatárolhatatlan: nem történelmi regény, mert nem is törekszik történeti hűségre. Modern szemmel nézi a bibliai időket. Szándékosan a másik, a nem hívő oldalról, tele szkepszissel. De nem is filozófiai mű. A szereplők valóságosnak tűnnek, emberien csúnyák. De hát egy ember külsejének végül is nincs sok jelentősége. Szent Péter „vörösszakállú melák” és a legigazabb hívő az elátkozott nyúlszájú lány. Kísértetiesen véletlen találkozások fűzik őket Barabáshoz, aki úgy kering az őskeresztények közt, mint egy lámpásba zuhanó éjjeli lepke. Titkos vonzalmak szövevénye alkotja a regény vázát. Barabás megpróbál tartozni valahova, de a véletlen mindig ennek ellenében hat. Pedig ő nem tehet semmiről: mi köze ahhoz, hogy a szülei gyűlölték egymást és őt, nem tudja, hogy a saját apját saját kezével ölte meg, nem ő kérte, hogy engedjék szabadon Krisztus helyett. Ő csak sodródott. És azért lesz úrrá rajta a mérhetetlen közöny, mert belátja, hogy nem irányíthatja saját sorsát. A véletlenek titkos szövevénye tartja rabszolgaságban.

 Azért vonzódik a keresztényekhez, mert másoknak tűnnek, mert a szeretet törvénye szerint élnek – legalábbis ezt állítják. „De hogy azt is szeretik-e, aki más, mint ők, az már nem olyan bizonyos.” Sőt, be is bizonyosodik, hogy csak a magukhoz hasonlókat szeretik. Egyedül Péter és a nyúlszájú lány szánja Barabást, érti meg vívódását. De ők se szeretik. Pedig Barabás az igazi kiválasztott. Akiért tényleg meghalt a megváltó.

 De hiányzik a hite, képtelen azonosulni a fanatizmussal. Az első entellektüel rablóvezér. Óriási ellentmondást lát abban, hogy a keresztény tanok egyesítik a szeretetet és a szenvedést, a halált. Beszél az üres tekintetű feltámasztottal és helyteleníti a csodát. Aki a semmiből tér vissza, nincs többé köze az élethez, inkább szenved az élettől (igen, innen ered Barabás közönye is). Mert ez az új, furcsa Isten „a szenvedést szerette, a magáét is, másokét is”. Barabás azelőtt szerette az életet és még mindig ragaszkodik hozzá, de már „nem leli kedvét semmiben, nem való ő már semmire”. Képtelen hősként vállalni a rá mért szenvedést. Nem hajlandó elismerni a csodákat, amiket a saját szeme előtt hamisítottak meg jószándékú, hívő emberek.

 "Ilyen keveset számít a szeretet.”

 Akkor sem tesz hitet Krisztus mellett, mikor barátot talál az ő nevével. Szeretne hinni, de nem tud, mert nem érti. Igazán hamleti vívódás.

 A végén beleőrül, annyira szeretne közéjük, a hívők közé tartozni. Azt képzeli, a tűzvész az új világ kezdete, az új Isten hatalmának első igazi, kézzelfogható megnyilatkozása. Megint rosszul döntött, megint félreértett valamit: a keresztények nem gyújtogattak. De róluk is kiderül, hogy nem mások, mint a többi ember. Másban hisznek, valami látszólag szebb törvényben, de mégis úgy viselkednek, olyan értetlenül, mint a többiek. Csak az a kivételes néhány (Péter és a lány) fogja fel Barabás öntudatlan megbélyegzettségét. Barabás maga is csak élete végén döbben rá, hogy „egyedül volt égen és földön… be volt zárva önmagába.” Leginkább emiatt különbözött a többiektől: nem osztozott a közösséget testvériséggé formáló fanatizmusban, „emberhez csak rablánc fűzte”. Péter az egyetlen, aki tolerálni tudja magányát: „Nincs jogunk elítélni valakit azért, mert nincs Istene.” Az emberek kitaszítják és meglincselik a tétlen magányosokat. Meg se próbálják megérteni kételyeiket, mert akkor az ő tettvágyuk is felszívódna a nagy szkepszisben. Ettől félnek.

 Végül Barabás felteszi a kérdést: „Volt-e az ő életének valamiféle értelme?

Igen, a kontraszt. Hogy másokat hinni segített. Önmaga ellenében.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arutluk.blog.hu/api/trackback/id/tr591325336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Címkék: lagerkvist