Asturias: Az a félvér nőszemély
"Senki sem ugyanaz, amikor fölébred, ha közben áthaladt az álmok birodalmán."
Az emberi alak megmásíthatatlan. Beleszületünk egy testbe, amin nem tudunk változtatni. Pedig életünkben annyi minden történik velünk, még a legkisebb dolog is alakít valamit a jellemünkön. Csak épp a bőrünket nem váltogatjuk minden kis változás után. De Yumi, Catalina és az a félvér nőszemély bizony megteszik.
Miguel Angel Asturias: Az a félvér nőszemély
Nos…
Hát igen, ez már nem kezdődik jól.
Nos. Én lelkes voltam és vagyok, nagyon igyekszem pozitívan hozzáállni ezekhez a könyvekhez. Most is örültem, végre izgalom jön, mágia, Márquez-féle varázslat. Nohát, hamar rájöttem néhány oldal után, hogy itt eléggé sok és felesleges mágiát találok, de realizmust egy cseppet sem. Egy mondattal: ez egy túlburjánzó, sziporkázó, félelmetes, kegyetlen, erotikus és gusztustalan mese. Minden megtörténik benne, a képzelet nehezen tart vele lépést és a végefelé már nem is igen törekszik rá.
Főszerepben egy házaspár, aki nekivág a végtelennek: egyszer az egyik lepaktál az ördöggel, a másik törpévé változik, másszor fordítva. Aztán belép a képbe a démoni hermafrodita. Bigámia, aranycsontváz, templomban lehúzott sliccek, női nemiszervekkel feldíszített kókuszdiók.
Sinclair Lewis: Dodsworth
A regény egyik legfőbb, sokszor és sokat boncolgatott témája a születő modern Amerika és az „ősöreg” Európa közti különbség. Vicces, hogy az ellentét alátámasztására használt érvek szinte ugyanazok voltak 1925-ben, mint ma. Durván leegyszerűsítve: barbárság vs ezeréves kultúra, modern komfort vs sznob jómodor, természetesség vs kiművelt finomság stb. Erről eszembe jutott a Szex és New York egyik része,
Sinclair Lewis: Babbitt
George F. Babbitt negyvenes éveiben járó amerikai ingatlanügynök, három gyerekkel, dolgos feleséggel, tökéletes társadalmi státusszal. Tagja Zenith város nagyra tartott polgári klubjainak, jól megy az üzlete, és még jól hangzó Eszméi is vannak. Mégis titkon... álmai tündérlányát keresi.
Ivo Andric: A vezír elefántja
1820-ban játszódó keserédes történelmi mese Boszniáról, ahol „nem könnyű az élet, nem is szabad, nem is biztos, de bőségesen lehet álmodozni, és bölcsen, elmésen, mókásan lehet mesélgetni róla”.
Ivo Andric: Híd a Drinán
Egy könyv változó emberekről, forgandó sorsokról, múló érzelmekről, feledésbe merült eszmékről. Egy könyv Szokoli Mehmed pasa változatlan hídjáról, amin nem fog ki az idő vas foga.
Maeterlinck: A kék madár
Azért azt valljuk be, hogy eddig csupa depresszív művet olvastunk. Hálistennek van a főiskolán Gyermekirodalom kurzusom, aminek a keretében csupa gyerek - és ifjúsági történeteket olvasok. A sok negatív világszemléletű életigazság után nagyon jól jönnek ezek a mesék, regények. Nos, mivel Maeterlinck Nobel-díjat kapott, ezért most itt is tudom A kék madarat tárgyalni.
O'Neill: Hosszú út az éjszakába
Már több mint 5 éve (te jó ég...), hogy C.B.-vel megnéztük a József Attila Színházban O'Neill eme darabját. Rám akkora hatást tett, hogy hazaérve egyből írtam egy novellát Edmundról. Arról a pillanatáról, mikor a tengeren megéli a tökéletes szabadságot, a teljes feloldódást valami nagyobb és gyönyörűbb érzésben, mint amit addig valaha is ismert. (Ezek még azok a boldogult idők voltak, mikor rendszeresen írtam novellákat...)
Eugene O'Neill: Amerikai tragédia
Mikor évekkel ezelőtt a József Attila színházban megnéztem a Hosszú út az éjszakába című O’Neill-darabot, nagyon odavoltam érte. Persze, kamaszkorában az ember az öngyilkos, önpusztító dolgokhoz vonzódik. Most azonban a drogos anya és alkoholista családja önmarcangolásánál sokkal jobban tetszett a durvábbik történet, a horror-tragédia. (Persze a dologban az is közrejátszhat, hogy nagyon jó színészek, mint Vándor Éva, Újréti László, Schnell Ádám, Besenczi Árpád játszottak az előadásban. Olvasni más.)
Harold Pinter: Az étellift
Nos, miután elolvastam, a következőket gondoltam:
Komolyan nem értem.
Komolyan nem látom, mi értelme az egésznek.
Aztán megnéztem a Radikális Szabadidő Színház előadásában.
Harold Pinter: Porrá leszel
Mindenki átél tragédiákat az életében. Olyanokat, amikre borzadva gondolunk vissza, ha egyáltalán. Amik olyan sötét lyukakat lőnek a lelkünkbe, amiket nem lehet összevarni. De különös módon mégsem halunk bele sebeinkbe. Szép ruhát öltünk, és eltakarjuk a foltos, szakadt alsóneműt.
William Butler Yeats: Lent, a fűzfakertek alján
Down by the salley gardens
Szabó Lőrinc fordítása
Lent, a fűzfakertek alján, találtam a kedvesemet;
Kis lába a füzesben fehéren lépegetett.
Vegyem úgy a szerelmet, mondta, ahogy a rügyet a fa;
De én, fiatal és bolond szív, azt mondtam: nincs igaza.
A folyóparton álltunk, körülöttünk a rét;
Támaszkodó vállamra tette fehér kezét.
Vegyem úgy az életet, mint a füvet a parti homok –
De szívem fiatal s bolond volt, és most folyton sírok.
Yeats: Egy gyermekhez, aki a szélben táncol
Táncolj a part felett;
Mi gondod rá, ha dagad
A víz, a förgeteg?
Csak rázd, rázd sós hajad
Nedves zuhatagát;
Ifjú vagy, mit neked,
Hogy győz bolond, s a vágy
Betelve szétpereg,
S a jó munkás halott,
S a kéve kötést akar.
Mit bánod, hogyha zokog
Az óriás vihar?
Sillanpää: Silja
Ha csak nagy vonalakban kéne leírnom, mi is történik Siljával, valami ilyesmit kéne írnom:
Silja ártatlan, árva parasztleányka, aki szerelembe esik, de a férfi elhagyja, aztán szegény lányt elviszi a tüdőbaj. Ennél unalmasabban nem is lehetne lefesteni a regényt. Meg hát én Thomas Hardy: Egy tiszta nője után sírva menekülök az ártatlan lánykás sztorik elől.
De Silja más. Ő nem egy buta szűzlányka.
Sillanpää: Silja
Mese egy szegény finn lánykáról, akinek szerelme csak halálában teljesül be (és akkor is csak az ő édes kis lelkében).
Camus: Pestis
Ez a regény pontos, részletes, naturalisztikus leírása az emberi szenvedésnek. Kínos részletességgel előadott kórtörténet.
Albert Camus: Közöny
„Az ember és terve azonosak, és az ember csak annyiban él, amennyiben megvalósítja önmagát, tehát semmi más, mint cselekvéseinek együttese, semmi más, mint az élete.”
Sartre: Exisztencializmus
Camus: A bukás
"Egy mondat is elégséges lesz, hogy jellemezze a modern embert: bujálkodott és újságokat falt."
A ma embere életének minden percében védi magát. Vastag páncélt hord, vagy álarcot fest magának, hogy sértetlen maradjon. Legtökéletesebb eszköz ebben a közöny és a felejtés. A számunkra kínos élményeket jó mélyre süllyesztjük tudatunkban, elfojtjuk vagy elnyomjuk őket; mígnem teljesen kikerülnek hétköznapjainkból. Igen ám, de mi lesz az álmainkkal, kalandozó gondolatainkkal, a lelkiismeretünkkel ?
Shaw: Összetört szívek háza
Van egy ház, ahol fittyet hánynak mindenféle formaságra. Ahol nem számít, mit szokás vagy mit illik tenni. Ahol vonzások furcsa hálójába ragadva, mindenkinek sebes a szíve.
Shaw: Pygmalion
Csak tudnám, Shaw honnan tudott ennyit rólunk, nőkről. Ez a darab olyan mély érzelmeket váltott ki belőlem, hogy előre megmondom, ez egy szélsőséges, rinyálós, nőcis poszt lesz. Egyébként nem szoktam ilyen lenni. De egyszer még én is megtehetem.
G.B.Shaw: Szent Johanna
Naiv történelmi dráma. Jeanne d’Arc, mint a nacionalizmus és s protestantizmus előfutára. Újabb emberfeletti hősnő. Ő is egyszerű lány, nem ért a szavak csűréséhez-csavarásához, nem érti, az inkvizíció mit akar tőle. Mellette minden emberi akadékoskodás hihetetlenül nevetségesen hat. Nevetséges a tehetetlen, pénztelen dauphin, a morcona katonák, a mindentudó egyházi doktorok. Bájos bátorságával új világot teremt.
„El sem tudod képzelni, milyen veszettül izgató kézbe venni egy emberi lényt és gyúrni belőle egy másikat, egy egész másikat – pusztán azzal, hogy újra tanítjuk beszélni! Ez azt jelenti, hogy áthidaljuk a legtátongóbb űrt, ami elválasztja egymástól a társadalmi osztályokat és a lelkeket!”
G.B.Shaw: Pygmalion
„…tessék úgy bánni velem, mint egy dolgozó nővel, aki egyszer s mindenkorra magányos és egyszer s mindenkorra idegenkedik a romantikától.”
G.B. Shaw: Warrenné mestersége
Shaw: Warrenné mestersége
Kamaszkorunkban mindig hadakozunk a szüleinkkel, direkt mindent másként csinálunk, és ezerszer elhatározzuk, hogy mi nem fogunk úgy élni, mint ők. A családi harcban sokszor úgy megsebezzük egymást, hogy szülő és gyermeke ugyanazon ház két különböző ágyán sírja át az éjszakát, a másik miatt bánkódva.
Aztán egyre többen mondják nekünk: Szakasztott az anyja... Most ezt úgy csináltad, mint az édesanyád... És egy nap borzalmas beletörődéssel vesszük észre, hogy tényleg: ugyanolyan vagyok, mint az anyám...
(Pirandello: Hat szereplő szerzőt keres)
Nos igen, mosolygós közhely, hogy színház az egész világ. Már idézőjel sem kell köré.
