Heinrich Böll: Csoportkép hölggyel
Böll regényében bemutatja a német történelmet az első világháborútól kb. a '70-es évekig: korok, szereplők, nézetek váltakoznak, kavarognak, a középpontban pedig ott találjuk a szótlanul üldögélő, de minden porcikájában sugárzó Leni Gruytent. Az alábbiakban Leni szerelmi életének mustrája következik.
A férj: csak úgy megesett. Mikor az ember nem is érti, miért, hogyan, de megtörténnek vele a dolgok. A fiatal Leni éhes már a szerelemre, már csak egy férfi kéne. Táncmulatság, séta a parkban, és Leni teketóriázás nélkül adja magát oda egy férfinak, akit nem szeret. Egyszerűen mert kell már. Aztán persze muszáj a házasság, a férj bevonul, elesik a háborúban, Leni meg özvegyen marad fiatalon, életében összesen kétszer szeretkezve.
A szerelem: orosz fogoly Németországban, aki nagy szerencsével Leniééknél tölti munkaszolgálatát a virágkötözőben. Ez a két ember úgy passzol össze, mint a puzzle darabjai. Akárhol kerülnek egy közegbe, súlyos köztük a levegő, terhes a vonzalom súlyától. De nem szólnak egymáshoz - nem lehet. Szavak nélkül, láthatatlan jelekből kell megérteniük egymást, nem bukhatnak le. Szerelmi fészkük egy kripta lesz, ahová légi riadók alkalmával vonulhatnak el, és ahol végre egymáséi lehetnek. De sajna az orosz aztán meghal egy fogolytáborban, Leni újra szeretetlen marad.
És a többiek: 48 éves koráig Leni ágyában két ember fordult meg. Most pedig, mint valami adakozó szent, nyitja meg testét azok számára, akik őszintén vágynak rá. Semmiféle számító gondolat, vagy erkölcstelen elhatározás nincs emögött: Leni egyszerűen szerelemre született. Sokkal inkább, mint azon barátnői, akiknek korábban sok férfival volt dolguk. Leni élete egyszerűen úgy alakult, hogy nem talált olyan férfiakra, akik kinyitották volna az ő szerelmes lényének ajtaját (leszámítva az oroszt).
"... az első és igazi "létbeteljesülésben" akkor volt része, amikor tizenhat éves korában ... egy júniusi este biciklizni ment, aztán lehevert a hangafűbe, "elnyújtózva és teljes odaadással" ... s az eget nézte, a még vöröslő alkonyatban éppen villogni kezdő csillagokat, és akkor jutott el a gyönyörűségnek azon fokára, amelyet manapság többször erőltetnek az emberek, mint kellene; ... tökéletesen úgy érezte, mintha valaki "magáévá tette volna", és mintha ő is "odaadta volna magát", és igazán nem lett volna meglepő ... ha akkor teherbe esik. Innen az, hogy szerinte a szűznemzés legkevésbé se megfoghatatlan."
