A rút luk

Irodalmi Nobel-díjasokhoz szólunk hozzá. Nem szakszerű elemzés, nem átfogó életrajz, csak a mi észrevételeink :)

Irodalmi Nobel-díjasok

Tőlük olvastunk eddig

Mi vagyunk...

Új hozzászólások

  • Minotaur: "– És ez neked kevés?! Mit akarsz?! A pénzedért szeresselek? Vagy azért a hófehér szűzi lelkedért?... (2009.09.29. 13:28) Sötét titkaink
  • Minotaur: Nem mintha egyetértenék a fenti amúgy igencsak feminista általánosítással, de biztos nagy élmény v... (2009.09.17. 23:56) Nem Tess d'Urberville... hálistennek :)
  • Kalap26: Jó volt a könyv... :) (2009.08.20. 18:26) A magányos Barabás
  • Ysteee: úgy néz ki ez a kép, mint "csubakka" :) (2009.08.20. 18:21) Hemingway mosolya

Mi az a rút luk?!

Csak ha végképp nem jöttél rá... Katt ide!

A magányos Barabás

2009.08.16. 16:32 | Fereste | 1 komment

Lagerkvist: Barabás

Ez is egy olyan mű, hogy a hemzsegő bibliai utalások szövevényéről órákig lehetne beszélni, de hadd ne tegyem. Arról írok, ami a leginkább megfogott benne, és amiben a leginkább érzek közösséget Barabással: a magányáról.

Barabás már születésekor sem kellett senkinek: erőszakból fogant, az anyja utálta ezért őt is, és a világot is. Gyűlölet ölelte első perceiben, s ezért egész életében a szeretetet kereste.
Kezdetben rablótársai közt sem találta helyét, csak gyilkossággal tudta elfogadtatni magát: megölte vezérüket (aki mellesleg az apja volt). Kettejük párharcának örökké égő nyoma: egy seb Barabás arcán, a gyűlölet stigmája.

Aztán jött a halálra ítélés és a furcsa menekülés: Jézus halt meg helyette, és ő végignézte a keresztrefeszítést. Ekkor kezdődött meg Barabás kálváriája: a kereszténység örökös vonzása, a remény a szeretetre, az elfogadásra, és az örökös bukás, amiért Barabás képtelen őszintén hinni. Ugyan nem feszítették keresztre, de a további élete felér hasonló kínokkal.
"Meg aztán az, akit halálra ítéltek, nem is él már, s mikor aztán megkegyelmeznek neki és szabadon bocsátják, halott bizony az még mindig, mert az volt, s most csupán halottaiból támadt fel, s az ilyennek az élet már nem azt jelenti, mint másnak."
Barabás tehát a feltámadottak szerencsétlen sorába áll Lázár (és Jézus) után.

Barabást sokfelé veti az élet, és mindenhol összetalálkozik a kereszténység hívásával. Egy rabtársa hatására megpróbálkozik az imával, a vak hittel, de ő erre képtelen. Nem hiszi a Megváltót, de szeretné : ez az ő súlyos keresztje. Ez nem engedi, hogy közösséget vállaljon senki emberfiával.

Rómában jön el az ideje a változásnak. A tűzvészben meghallja, hogy azt kiáltozzák: 'A keresztények tették!" És ő, mintha hirtelen megvilágosult volna, önkívületben rohan és gyújtja tovább a házakat, mert végre eljött a Megváltó, akiben immár ő is tud hinni. Szegény Barabás minden porcikájával jót szeretne cselekedni, életében végre először valamihez tartozónak érzi magát. Mámorosan vallja kereszténynek magát az őt elfogó katonáknak.

Persze a börtönben megtudja, hogy nem a keresztények gyújtogattak, viszont mivel ő annak vallotta magát, a rómaiak kezére játszotta őket. Minden jóindulata az ellenkezőjére fordult. Borzasztóbb magányba esik, mint amiben eddig valaha is volt, mert megtalált, önként felvállalt hitét vesztette el.

Úgy sajnálom Barabást, hogy el sem tudom mondani.

A bejegyzés trackback címe:

https://arutluk.blog.hu/api/trackback/id/tr791313168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kalap26 2009.08.20. 18:26:35

Jó volt a könyv... :)
Címkék: lagerkvist
süti beállítások módosítása